26 éjszaka - Erotikus kalandok
20.
Csajozási és pasizási tanácsok
A lány tizenkilenc éves volt. Ártatlan külsejű ifjú hölgy, hosszú, barna hajjal
és sötét szempárral. Pompás, szinte érzéki alakja volt. Az ágya szélén ült,
szétvetett lábakkal, a talpát a padlón tartotta. Hosszú szoknyáját teljes
egészében felhúzta a derekára, és ott is tartotta. Magasra nőtt, és még sosem
volt szerencsém az övénél formásabb combokhoz.
És nem viselt bugyit.
- Ezt akarod? - kérdezte. Az ember nem kimondottan ezt várta egy „Mondj nemet a
pornóra” nevű szervezet vezető szimbólumától és poszterlányától. A hölgy a
szervezet alapítójának és ügyvezető igazgatójának, Mrs. J. W. Dunbartonnak volt
a lánya. Másrészről viszont nem mondhatnám, hogy teljesen meglepett a dolog.
Azon az estén a szervezet égisze alatt adott fogadás okán jelentem meg
Dunbartonék lakásán. Talán tucatnyian voltunk.
Azért hívtak minket, hogy koktélokat szürcsölgessünk, aprósüteményt
majszolgassunk a kanapén ücsörögve, és remélhetőleg bőkezűen támogassuk az
ügyet, azaz embertársaink veszélyeztetett erkölcseinek őrzését. A regény hűséges
olvasói gyaníthatják, hogy az ügy nem nyerte el teljes mértékben a
rokonszenvemet. Nem azért jelentem meg az összejövetelen, hogy magam is
csatlakozzam azok egyre gyarapodó táborához, akik szeretnék ráerőltetni különös
erkölcsi ideáljaikat a többségi társadalomra.
Nem, a motivációmnak, amely miatt megjelentem az estélyen, nem volt semmi köze a
puritán erkölcsiséghez. Ó, nem. Éppen ellenkezőleg! Mrs. J. W. Dunbarton régóta
híres volt a pornográfia ellen vívott háborújáról. Az évek folyamán az egész
családját besorozta a keresztes hadjáratba. A férje volt olyan szerencsés, hogy
néhány évvel korábban jobblétre szenderült. Röviddel ezután a fia is elmenekült
otthonról, és meg sem állt Oregonig. Ott aztán rögtön megalapította a Szexuális
Szabadcsapatok egyik zászlóalját. (Mrs. Dunbarton soha többé nem ismerte el
fiának.) A lánya viszont hűséges maradt hozzá, egy csapatként dolgoztak a
továbbiak során, és gyakran megjelentek egy-egy televíziós talkshow-ban.
Tulajdonképpen én magam is a tévében láttam meg először Mrs. Dunbarton leányát.
Az ifjú hölgyet - minő véletlen! - Sabrinának hívták.
- Kezdésnek megteszi - válaszoltam a feltett kérdésre. Az ágyhoz léptem és
letérdeltem elé. Aztán a csodásán lágy combokra tettem a kezeimet és még jobban
szétnyitottam őket. A finom, bársonyos comb belső felületére tapasztottam az
ajkamat, és végigsiklattam a nyelvemet a finom húson. Hallottam, hogy Sabrina
levegő után kapkod. A másik lábához fordultam és megismételtem a műveletet,
miközben lassan haladtam a lába közé felé. Felemeltem és a vállaimra vontam a
lábait.
Amikor az ajkamat a célhoz érintettem, halk nyöszörgés szakadt fel belőle. A
számmal finoman megcirógattam a szeméremajkait, és gyengéden végighúztam rajtuk
a nyelvemet. Sabrina nyögdécselt, hátratámaszkodott a kezeire. A kezem a lábain
kalandozott, nyelvem mélyen beléhatolt… Ami arra késztetett, hogy meglátogassam
ezt a különös estélyt, nem volt más, csupán egy homályos megérzés, amely egy, a
fent említett tévéműsorból megmaradt, ködös, de csiklandós emlékképen alapult. A
figyelmem Sabrinára összpontosult, valahányszor csak őt mutatta a kamera. A
mamája folyamatosan locsogott arról, hogy kötelességünk megvédeni a fiatalságot
a társadalmunkat jelenleg is átható mocsoktól, hogy a helyes értékrend
megtanítása mennyire szükséges az olyan tradicionális erények betartásához, mint
az önmegtartóztatás és a szüzesség megőrzése.
Amikor ezekről az erényekről beszélt, példázatként a lányára mutatott, aki
bizonyára szigorú és jámbor neveltetésben részesült. Én azonban felfigyeltem
arra, hogy amikor a mama Sabrinával példálózott, időről-időre megvillant valami
a lány tekintetében. Mindez annyira gyors volt és olyan tudattalan, hogy úgy
véltem, talán csak képzelődtem. A lány az anyja beszéde alatt java részben
mosolygott és bólogatott, és amikor rá került a sor, többé- kevésbé elismételte
a hölgy szavait, méghozzá nagy nyugalommal és igen erélyesen. Mégis, valamiért
úgy éreztem, nem őszintén beszél. Képtelen voltam kiverni a fejemből ezt az
érzést...
- Sabrina?
- A kérdés az ajtó előtt hangzott el. Mrs. Dunbarton állt odakint. Hirtelen
végigvágott rajtam a rémület, amikor rájöttem, hogy nem zártuk be az ajtót. Az
első, ösztönös reakcióm az volt, hogy elhúzódtam a lánytól, és megpróbáltam
ártatlan kifejezést erőltetni az arcomra. De Sabrina váratlanul belemarkolt a
hajamba, és ott tartott, ahol voltam.
- Tessék, mama? - kiáltott vissza. A hangja kissé feszülten csengett.
- Mit csinálsz, édesem? - érdeklődött Mrs. Dunbarton. Visszahúzott magához,
amire én azzal válaszoltam, hogy ismét becsúsztattam a testébe a nyelvemet. Amíg
ott voltam, szorgoskodnom kellett. Sabrina összerándult és hangosan
felszisszent.
- Most dolgom van, mami - mondta kissé reszkető hangon.
- Én… én éppen a munkánkról beszélgetek Mr. Wallinggal.
- Kihúztam a nyelvemet.
- Mr. Walling, ó! Nagyon érdekes dolgokat esi… mesél! Rövid szünet következett.
- Rendben, drágám! - mondta végül Mrs. Dunbarton.
- De ne tartson sokáig!
- Még… még… néhány perc, mami, és… ott leszek! - lihegte Sabrina, miközben a
nyelvemnek és a számnak köszönhetően vadul vonaglott és tekergőzött.
- Akkor jó - mondta az anyja. Halk, távolodó cipőkopogást hallottam, amint
végigment a folyosón. Gyorsan eltávolodott, így nem hallhatta a lánya
beteljesülésének fojtott kiáltásait.
- Jézusom - mondtam, miközben érzéki combján pihentettem a fejemet.
- Mi lett volna, ha benyit?
- Nem tett volna ilyet - közölte Sabrina.
- Tudta, mi folyik idebent! Nagyon meglepődtem.
- Tudta?
- Ó, igen. Persze, hogy tudta, nincs ebben semmi különös! Amikor néhány héttel
korábban kézhez kaptam a szervezet alapítójának levelét, szokásommal ellentétben
nem továbbítottam automatikusan a szemetesbe, hanem szándékosan megtartottam.
Abban reménykedtem, hogy megfelelő lesz az időzítés, és a feltüntetett dátum
idejére elérkezek az S betűhöz. Szerencsére minden pontosan a reményeim szerint
zajlott. Természetesen tisztában voltam azzal, hogy rettentő kihívást vállalok
magamra. A siker igencsak kétségesnek látszott, még a tekintélyes
tapasztalatomat, vonzerőmet és szerencsémet figyelembe véve is. Viszont erősen
ösztönzött az érzéki Sabrina képe. Mindamellett a kockázat korántsem volt olyan
szörnyű. Ha mellényúlok, még mindig ott volt a tengernyi Sally, Susan és Sandra,
akikhez bármikor visszatérhettem.
- Én jövök - jelentette ki Sabrina, miután felegyenesedtem. A cipzáram után
nyúlt és lehúzta. - Igazán nem kell - dadogtam -, a mamád...
- Ne aggódj miatta - mondta Sabrina.
- Vissza fog jönni.
- Micsoda? Vissza?
- Mmmmm… - dorombolt Sabrina jóváhagyólag és szemügyre vette kicsi Steve- et.
Valamivel korábban Mrs. Dunbarton előttünk ágált és a felnőtt társadalom anyagi
hozzájárulásának szükségességét hangsúlyozta, amelyet a hozzánk hasonló
polgároktól vár fontos munkájához. Mialatt beszélt, Sabrinát figyeltem. Először
semmit sem láttam a szemében, csakis odaadó figyelmet és helyeslést, de amikor
az anyja folytatta, a szeme kevésbé fókuszált, aztán vándorolni kezdett, körbe a
helyiségen. Egy pillanattal később a tekintete beleakadt az én mozdulatlan
szemembe. Nem néztem másfelé. És ő sem. Az a sötétbarna szempár egy hosszú
percen keresztül az enyémbe kapcsolódott. Bár képtelen voltam megkülönböztetni
azt a kifejezést, amit korábban már láttam, volt ott valami, amiben szinte
teljesen biztos voltam: egyfajta töprengés. Amikor az előadás véget ért,
csatlakoztam a háziasszonyaink körül tolongó kisebb tömeghez, és vártam a
pillanatot, amikor a fiatalabbik viszonylag egyedül marad. Amikor úgy láttam,
elérkezett a perc, odaléptem hozzá és bemutatkoztam.
- Örülök, hogy el tudott jönni, Mr. Walling - mosolygott Sabrina.
- Ha jól emlékszem, korábban még sosem sikerült idecsábítanunk magát, ugye?
- Ostobaság volt a részemről - biccentettem.
- Ugyanis nagyon érdekel az, amit csinálnak. Szeretnék többet is megtudni róla.
Talán valamikor összejöhetnénk, maga meg én, hogy négyszemközt beszélgessünk
róla egy kicsit bővebben.
- Hát persze - mondta -, bár én mostanában nagyon elfoglalt vagyok, de biztosra
veszem, hogy a mama tud időt szakítani arra, hogy találkozzon önnel.
- Tulajdonképpen arra gondoltam, hogy inkább csak magával beszélgetnék erről.
- Ó, de a mama sokkal többet tud a témáról, emellett ő a, szervezet vezetője.
Tőle sokkal többet megtudhat, mint tőlem. A hangja nemet mondott, de a szeme, az
a kifürkészhetetlen, barna szem valami egészen mást. Csak éppen nem voltam
biztos abban, hogy mit. Amikor odalépett hozzánk valaki, hogy néhány szót
váltson vele, kimentettem magam, és a mosdó keresésére indultam. Tágas lakást
béreltek, így eltartott néhány percig, mire egy hosszú folyosó végén megtaláltam
azt, amit kerestem. Amikor kiléptem a mosdóból, megláttam Sabrinát. A folyosó
közepén, egy ajtó előtt állt. Elindultam felé. Egy tapodtat sem mozdult, csak
állt és várt. Bár továbbra sem tudtam biztosan, hogy mit forgat a fejében,
szándékosan feltűnően végigfuttattam a testén a tekintetemet, tetőtől-talpig.
Fehér alapon kék mintás blúzt viselt, és hosszú, tweed szoknyát, amely majdnem a
bokájáig ért. Alapos vizsgálatom láttán sem mutatott semmilyen reakciót.
- Csak kihoztam valamit a szobámból - mondta, amikor odaértem hozzá.
- Ez lenne a maga szobája? - intettem a háta mögött lévő ajtó felé.
- Igen, szeretné megnézni? - kérdezte. - Miért is ne? Megfordult és bement a
szobába. A nyomába szegődtem. Amikor becsuktam magam mögött az ajtót, megpördült
és összevonta a szemöldökét.
- Miért csukta be az ajtót? - kérdezte.
- Mit szól egy kis édes ketteshez? - vontam vállat.
- Nyissa ki, kérem!
- Oké.
- Megtettem, amire kért.
- De ha egy hölgy a hálószobájába invitál, rendszerint feltételezem, hogy...
- Túl sokat feltételez, Mr. Walling - mondta éles hangon Sabrina.
- Kérem, szólítson Stevennek - mondtam.
- Szóval, csak azért hívott, hogy megcsodáljam a szobáját? Igazán szép, de...
- Biztosra veszem, hogy gyakran jár hölgyek hálószobájában - mondta Sabrina. -
Nem véletlenül tett szert a hírnevére, Mr. Walling.
- Steven, ha kérhetném - biccentettem.
- És tényleg láttam már néhány hálószobát. Izgatja ez a dolog, Miss Dunbarton?
Nem ajánlotta fel, hogy szólítsam Sabrinának, és nem válaszolt a kérdésemre.
- Mennyit látott? - kérdezte.
- Nem számoltam össze!
- A szabados nemi élet - mondta olyan hangon, mintha az anyját hallottam volna -
nem csupán erkölcstelen, hanem napjainkban még veszélyes is, és éretlenségre,
továbbá jellembeli gyengeségekre utal.
- Másrészről viszont pompás szórakozás - mondtam felemelt mutatóujjal.
- Azért hívott ide, hogy kiselőadást tartson?
- Mivel maga szemmel láthatóan elkötelezettje az erkölcstelenség és hedonizmus
ösvényének, képtelen vagyok megérteni, Mr. Walling, hogy miért jött ide ma este.
- Hogy találkozzam magával - mondtam. Csak nézett rám. A jelek, amelyeket
kibocsátott, annyira zavarba ejtőek voltak, hogy én, nos, zavarba jöttem. De
csak egyféle módon erőltethettem ki belőle a megoldást.
- Maga még tényleg szűz, Sabrina? - kérdeztem. A barna szempár mélyén aprócska
szikra villant.
- Nem gondolja, hogy ez roppant arcátlan kérdés, Mr. Walling?
- Steven, ha kérhetném - mondtam.
- Igen, az. Szóval?
- Maga mit gondol? - kérdezett vissza.
- Kétlem, hogy az lenne.
- Igen? - kérdezte, változatlan arckifejezéssel.
- És mégis, miért?
- Az ösztöneim súgják - vontam egyet a vállamon.
- És az, ahogy most játszik velem.
- De maga nagyon jól tudja, hogy a mama úgy nevelt fel, hogy...
- Engem fikarcnyit sem érdekel a mamája! - vágtam közbe.
- És őszintén szólva, úgy érzem, hogy magát sem! Ettől egy kicsit elpirult, és
egy pillanat erejéig azt hittem, kapok egy pofont. De csak nézett rám, majd
megszólalt:
- Tegyük fel, hogy még szűz vagyok. Ettől kevésbé lennék vonzó az ön szemében?
Vagy jobban?
- Általában jobban szeretem a cseppnyi tapasztalatot - válaszoltam -, de semmi
kifogásom a szüzesség ellen, feltéve, ha az adott hölgy kész feladni.
- Maga az, akit csábítónak hívnak, Mr. Walling.
- Maga meg az, akit tutajosnak.
- Micsoda?
- Nem ismeri a szóviccet? Mit csinál a tutajos? Fát szállít, azaz faszállító.
Ezúttal megkaptam a pofont. Méghozzá elég nagyot. Csak álltam és vártam.
- Legyen átkozott! - sziszegte Sabrina.
- Csukja be az ajtót! Becsuktam az ajtót, így pár másodpercig hátat fordítottam
neki. Amikor visszafordultam, elakadt a lélegzetem. A már ismertetett módon ült
az ágyon. Az alteste nyitva állt a tekintetem előtt. Tágra nyílt szemmel
bámultam rá, mire megkérdezte:
- Ezt akarod? Továbbra is ülve maradt, és előrehajolva, édesen munkálkodott.
Ezalatt a keze kicsatolta a derékszíjamat és levarázsolta rólam a nadrágot.
Aztán az alsónadrágom követezett. A magam részéről azzal járultam hozzá, hogy
lekapkodtam magamról a többi ruhámat, miközben szédelegtem a szája és a nyelve
nyújtotta érzéstől. Akkor ismét felcsendült az anyja hangja az ajtó túloldalán.
- Sabrina? Kiengedett a szájából.
- Igen, mama?
- A vendégeink várnak.
- Köszönj el tőlük a nevemben is, mama!
- Sabrina, kérlek...
- Dolgom van - mondta Sabrina, és visszavette a szájába azt, ami korábban is ott
volt. Zihálni kezdtem, talán egy kicsit túlságosan hangosan.
- Sabrina...
- A sürgető hang ezúttal másképp csattant. Kevésbé parancsolón, inkább kérő
tónusban.
- Sabrina, mit művelsz odabent?
- Nagyon jól tudod, mit csinálok, mama!
- A szavai némiképp eltompítva csengtek, mert a továbbra is a szájában tartott.
Aztán hirtelen meggondolhatta magát, mert felemelte a fejét, és tisztán, jól
hallhatóan kijelentette:
- Éppen orálisan szexelek, mama. Számomra úgy tűnt, üvöltő csend állt be az
ajtón kívül. Aztán:
- Én… én… akkor nekem kell elköszönnöm… - mondta elhaló hangon Mrs. Dunbarton.
- Tudom, hogy úgyis visszajössz, mama! - szólt Sabrina.
- Jézusom - leheltem -, mi a fene folyik itt?
- Ne törődj anyámmal! - szólt rám Sabrina.
- Nem fog benyitni!
- De… nézd - nyögtem némi nehézségek árán, mivel ismét munkálkodni kezdett a
szájával.
- Nem akarom, hogy… úgy értem...
- Meg akarsz kefélni, nem? Nem ezért jöttél ide?
- Hát… De igen.
- Akkor csináld! - mondta Sabrina és levetette a blúzát. Haboztam, de amikor
lekerült róla a melltartó is, azon kaptam magam, hogy fölé hajolok, és hanyatt
fektetem az ágyon, majd a szám tisztelettel adózik kemény, ifjú keblének és
hosszú, piros mellbimbóinak. A testünk egymásnak ütközött, a kezem rátalált
hosszú, lágy combjára, majd végigsimítottam buján ívelő oldalát. Elvettem a
számat a melléről, és kissé opálos szemébe bámultam. Aztán az ajkaink egymásra
találtak, és tapogatózva csókolóztunk, mialatt ő beigazította az alsótestét.
Rátaláltam a lágy, nedves nyílásra. Finoman próbálgattam, aztán, amikor
megéreztem forró sürgetését, mélyen belesiklottam a testébe, miközben ajkával az
ajkamon nyögdécselni kezdett.
- Sabrina? Jézusom!
- Menj most el, mama!
- Sabrina oldalra fordította a fejét, hogy hangosabban szólhasson.
- Éppen szexelek, mama!
- Ó, Sabrina… Ó, istenkém - sóhajtott hangosan Mrs. Dunbarton. A hangja úgy
hangzott, mintha mindjárt elsírná magát. Majdnem elhúzódtam tőle, de Sabrina
hosszú lábai átfogták a derekamat. Egymásba akasztotta a bokáit, és ott tartott,
ahol voltam. Meg se bírtam moccanni, de őszintén szólva, nem is harcoltam
túlságosan. Egyfajta felfüggesztésként használva a lábait, belekezdett egy
lassú, de határozott fel-le irányuló mozgásba, és ennek hatására csatlakoztam az
igyekezetéhez. Mozgásunk ritmusa egyre gyorsult, és néhány másodperc múlva
megszólaltak az ágyrugók. Hangosan csikorogtak. Emlékszem, homályosan arra
gondoltam, hogy Sabrina könnyedén megengedhetne magának egy strapabíróbb ágyat.
Ugyanakkor gyanítottam, szántszándékkal nem cseréltette ki a nyikorgó rugókat,
hogy ezzel is gyötörhesse az anyját.
- Sabrina!
- Az ajtó túloldaláról könyörgő, kétségbeesett szűkölés hallatszott.
- Ó, istenem! - kiáltott Sabrina. Talán hangosabban annál, amit a helyzetéből
fakadó, természetes, eredeti szenvedélynek véltem volna.
- Ó, igen, csináld! Csináld Steve, így jó!
- Az isten verjen meg, Sabrina - kiáltotta az anyja, egyre növekvő haraggal.
- Ó, légy átkozott! Miért kell ezt csinálnod velem? . Bár nem rajongtam
túlságosan Mrs. Dunbartonért, nem voltam elragadtatva a helyzetemtől. Másrészről
viszont Sabrina finom, rugalmas teste, mellkasomnak préselődő, kemény bimbójú
melle, érzéki, ölelő lába elegendő indokot szolgáltatott, hogy ott maradjak,
ahol voltam.
- Menj a fenébe, mama! - kiáltotta Sabrina. Erősebben ficánkolt, hangosan
lihegett és nyögött.
- Azt szeretnéd, ha te lennél a helyemben, ugye, mama? Azt szeretnéd, ha téged
döngetnének így… Ilyen keményen, ugye? Ezt akarod, ugye, mama? Magam is eléggé
ziháltam, de próbáltam fékezni:
- Válj… várj egy pillanatot! Nem kellene...
- Most hátulról! - kiáltott Sabrina, és folytatta a ficánkolást.
- Mint a kutyák! Hallod ezt, mama? Gyere, gyere csináld már! Te is szeretnéd,
igaz? Nekem ez már sok volt. Abbahagytam a mozgást, Sabrina viszont nem, és
emiatt, bár ki akartam szállni, a farkam nem vett tudomást az akaratomról. így
aztán hiába próbáltam elhúzódni tőle, a lány szorosan fogott. Mindössze annyit
sikerült elérnem, hogy a nagy birkózás közepette átfordultunk, és ő került
felülre. Erőnek erejével persze eltolhattam volna magamtól, de szeretek
úriemberként gondolni magamra, márpedig úriember nem csinál ilyet. Emiatt aztán
nem sokat tehettem. Csak feküdtem a hátamon, és Sabrina ugrándozó mellét,
vonagló testét néztem, amint erőteljesen fel-le mozgott szégyenletesen romlott,
de kábítóan boldogító ütemben.
- Igen! - sikoltott Sabrina. A lábai dugattyúként jártak, a törzse vadul
vonaglott és tekergőzött.
- Igen, igen, ez az, ó istenem, igen! A sikolyok, az ágyrugók nyikorgása - és a
fülem zúgása - mellett az ajtó túlsó oldaláról érkező hangokat is hallottam.
Lehetett volna éppen zokogás, de akár valami más is. Nem voltam benne biztos,
hogy mi az. Sabrina az addig hallatott leghangosabb, legélesebb sikollyal
elégült ki. Aztán már kihívóan, győztesen kiáltozott, amikor teste mélyének
rángásai engem is a mennyekbe röpítettek. Azt hittem, szétrobbanok. Sabrina rám
dőlt, és néhány percig mozdulatlanul feküdtünk, hogy összeszedjük magunkat.
Végül megszólalt, eléggé elfúló hangon:
- Maradhatsz még, és akkor folytatjuk! Az ötlet kimerült állapotom ellenére
kimondottan csábítónak tűnt. Viszont továbbra is hallottam kívülről azokat a
különös, kivehetetlen hangokat. Úgy döntöttem, nem akarom megismerni a
részleteket.
- Talán majd máskor! - mondtam.
- És persze hallgatóság nélkül!
- Ó, ne! - tiltakozott Sabrina. Kibontakozott a karjaimból, és meglepő
fürgeséggel felpattant az ágyról.
- Hidd el, a mama nélkül korántsem olyan szórakoztató! Ösztönzőleg hat rám, ha
látom, hogy vannak még erős családi kötelékek.